A kirívóbb szabálytalanságok között említhető, hogy volt vállalkozás, amely az elállási jog gyakorlására a törvényes 14 nap helyett csak 8 napot biztosított, míg az elállás utáni pénzvisszafizetésre – magára egyoldalúan kedvező módon – 30 napos határidőt állapított meg annak ellenére, hogy a vonatkozó jogszabály szerint a vállalkozó köteles az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 napon belül visszatéríteni a fogyasztó által megfizetett teljes összeget.

Egy általános szerződési feltétel általában akkor tekinthető tisztességtelennek, ha a vállalkozás egy szerződési feltételt egyoldalúan és indokolatlanul a fogyasztó hátrányára állapít meg.

Jellemző alapvető hiányosság volt az is, amikor a vállalkozás arról tájékoztatta a fogyasztót, hogy az online vásárolt terméket csak bontatlan csomagolásban hajlandó visszavenni, holott a fogyasztó nyilvánvalóan csak a megrendelt termék kicsomagolása után tudja ellenőrizni annak minőségét.

A Somogy Megyei Főügyészség Közjogi Szakága az érintetteket először minden esetben önkéntes teljesítésre hívja fel, így a vállalkozásoknak lehetőségük van arra, hogy a jogsértő helyzetet peres eljárás nélkül megszüntessék.

 Az ügyintézési tapasztalatok szerint ezidáig az ügyészi felhívásnak minden vállalkozás eleget tett, az ügyészi eljárással együttműködött, így közérdekű perindításra nem volt szükség.