Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója a lappal azt közölte, arra számítottak, hogy az idei nyáron 150 ezer hektoliterrel, azaz 30 millió korsóval több sör fogy majd, mint egy átlagos évben.

Ez a pluszmennyiség a labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia idejére várt 2,5-3 százalékos növekedésből adódott volna, a kedvezőtlen időjárás miatt azonban már az is jó eredmény, ha a tavalyi szintet hozzák - mondta.

Az idei nyárról október elejére várhatók forgalmi adatok. Tavaly 6,5 millió hektoliter sört értékesítettek a legnagyobb magyarországi gyártók, a söripar adó- és járulékbefizetése elérte a 71 milliárd forintot. Előbbi négy-, utóbbi hétszázalékos növekedés volt az előző évhez képest.